Minden emlék itt van még, örömteli és fájdalmas egyaránt. . .. Persze valahol még mindig bántanak, amik akkor a fejemhez lettek vágva, nem tagadom. Mint ahogy azt sem, hogy néhánynak volt is alapja. . . De tény, hogy azért kissé el lett túlozva a dolog.
Mennyit sírtam. . . Néha még most is ahhoz lenne "kedvem", de most már erőt tudok venni magamon, hogy visszatartsam. Tényleg így kellett ennek alakulnia? Így, számomra befejezetlenül? Számodra pedig fogalmam sincs hogy. . .
Vajon mi lenne most, ha akkor máshogy reagálunk le egyes dolgokat, ha bizonyos döntést máshogy hozok meg, ha nem került volna képbe vagy ha igen, akkor ember módjára viselkedik, egy régi kapcsolathoz hűen, mint amit a normák "megkövetelnek". . . ?
Most vajon mi lenne? Eufória? Gyász? Boldogság? Vagy inkább mindent felőrlő bánat? Talán egy hete ünnepeltünk volna? Vagy más ütött volna be, és csak most lenne a java a szenvedésnek?
Sok a bizonytalan kérdés, amikre már biztos nem kaphatok választ, ha csak egyszer nem ébredek fel ott, 2011.12.30-án, és döbbenek rá, hogy az egész csak egy álom volt..? Egy furcsa, vészjósló álom. . .
Ugyanakkor felmerül a kérdés: Mi nem lenne most az életem része? Talán az Asamival való barátságom? A fantasztikus NS? Az, hogy apuval már jól kijövök?
És milyen élményekkel lennék gazdagabb? Talán egy pár listabejegyzéssel lennék beljebb? Netán velem lenne ott, ahol van..?
Rengeteg a kérdés, egyik szüli a másikat.. .
Úgy hiszem, megbántuk mindketten azt, amit. Csak egyikünk ennek örülne, a másik pedig annak örül......
Tényleg, csak bántson meg, és én megyek neki.. Ez az anyáskodás lesz a vesztem egyszer szerintem.. :') Komolyan, mintha a kicsinyem lenne, akit minden áron meg akarok védeni. Hát igen, aki egyszer nagyon fontos lesz nekem, az nehezen vakarja ezt le magáról..:/ :)
chibikee.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése