- Ejnye! Hát senki nem figyelt ma?
- Tanítónéni! Én.. Azt hiszem, én tudom...! - hallatszódott az első sorból egy akaratos, ám kissé esetlen hang.
- Na! Taka-chan, mondjad szépen, te mit is tanultál meg ma az életről?
- Azt, hogy ha segítünk valakinek, akkor utána ehetünk fagyit..! - mosolygott kajánul az ifjú.
A 30-as éveiben járó tanítónő mosolyogva, ám kissé mégis csalódva reagált a fiúcska gyermekien egyszerű felfogására. Mi tagadás, igaza volt valamilyen szinten, hiszen aznap kirándulni vitte őket, s az igazán jól teljesítő tanuló kapott egy fagylaltot. Ez ma pont ő volt.
- Van abban valami, amit mondasz, de nem, sajnos nem ilyen egyszerű Takanori. - ingatta fejét a nő, nyomatékosítva ezzel mondandóját. - Tehát, Taka-chanon kívül megosztaná még valamelyikőtök, hogy mi volt az, amit ma tanult? - kérdezte ismételten, reménykedve, hogy eljutott az üzenete legalább egy gyermekhez. Kérdésére ötödszöri próbálkozására sem akadt válasz, mindig süket fülekre lelt. Utolsó próbálkozásként még feltette a kérdést, hátha..
- Szóval tényleg senkinek sincs semmi ötlete, hogy mi is a mai nap tanulsága? Gyerünk gyerekek, csak bátran! - küldött a nő egy bátorító mosolyt a nagyérdemű felé, majd észreveszi, hogy az ablak mellett a sarokban ülő kislány mintha hezitálna.
- Aya-chan..! - szólítja meg a lánykát a tanító - Egészen biztos, nem tanultál te se semmit ezen a szép napon?
- A-ano.. Talán... - mondja egészen halkan, szinte suttogva.
- Nosza, akkor oszd meg velünk kérlek. - biztatja a nebulót - Biztos vagyok benne, hogy a többiek is nagyon kíváncsiak rá. - mosolyog szüntelenül az oktató a gyermekre, aki erre felkapja a fejét, és látván a sok kíváncsi tekintetet valamelyest felbátorodott, ám mielőtt belekezdett volna, kezdeti kurázsija ismét megcsappanni látszott, de nem adta fel, elhatározta, hogy akkor is, ha törik, ha szakad, ő ezt el fogja mondani.
- Szóval.. Én csak arra gondoltam, hogy talán.. Ahogy ma láttam a többiek arcát, amikor Takanori megnyerte a fagyinyereményt, ők elszomorodtak, és csak azzal foglalkoztak, hogy ők mit nem kaptak.. Ez nekem is végigfutott az agyamon, és én is szomorú voltam.. De aztán megláttam, hogy Taka-chan milyen boldog a fagyitól, és ez valamiért engem is boldoggá tett, pedig én nem is kaptam.. És nem értettem, hogy ez miért van... Tanár néni! Ez hogy lehet..?
A tanító kedvesen mosolyogva hallgatta, ahogy a kislány próbálja megérteni, azt, amit szeretett volna aznap megtanítani diákjainak.
- Kiváló észrevétel Ayame, nagyon ügyes vagy! Pontosan ez az, amit meg szerettem volna nektek ma tanítani. A boldogságunk nem csak abból fakadhat, ha mi kapunk valamit. Meg kell tanulnunk örülni a másik boldogságának is, és ha ez sikerül, azon kapjuk majd magunkat, hogy mi is boldogok vagyunk, mivel mi is kaptunk ezáltal valamit. És ez a valami nem más, mint egy embertársunk őszinte örömét érezni. Nézzetek rá Aya-chanra gyerekek! Látjátok, milyen boldog attól, hogy jó dolgot mondott? És most nézzetek magatokba, és érezni fogjátok, ahogy az ő öröméből nektek is jut.
S a sok gyermek őszinte csodálattal nézett a tanító nénire, aki ma is olyat mutatott meg nekik, ami igazából mindig is ott volt bennük, együtt éltek vele, de csak most jöttek rá egészen, hogy mi is ez."
Tehát. Örülj a másik örömének, ha már neked nincs sajátod... :'D :))
chibikee.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése