Tudom.

Miért? Miért pont vele? Miért a suliból? Miért az osztályodból? Miért pont ő? És.. Miért nem én?
Emlékszem, még anno ki is voltál rá akadva, hogy milyen furcsa, meg agresszív.. Erre...
Tudom jól, hogy én sokkal jobban vágyom a közelségedre, tudom, hogy sokkal fontosabb vagy nekem, tudom, hogy milliószor jobban szeretlek, és tudom, hogy nem szép, de reménykedek, hogy nem.. Neked sikerült túllépned, de ez nekem akármennyire is furcsán hangzik, hirtelen jött.. Amikor azt mondtad, gondolkozol, én az utolsó pillanatig reméltem, hogy azt fogod mondani, jól van, próbáljuk újra. Sőt.. még most is van bennem egy ilyen reményszösszenet.. Viszont amikor kimondtad hidegen, hogy ennyi, a szavak hideg zuhanyként értek.. Összeomlott minden. Az eddig kiépített érzelmes életem alapjaiban remegett meg, hiszen Te voltál az alapkő.. Miattad kezdem el érzékenyülni. Küzdöttem saját magam ellen, hiszen tudtam, hogy már nagyon régen szerettelek volna magam mellett tudni, nagyjából amióta először megláttalak.. És tudtam, hogy azért, hogy ez megtörténhessen, el kell fojtanom a kényszert, hogy kilépjek az egészből. Tudod jól, mennyire érzéketlen voltam, elvoltam a saját kis burkomban.. De kitörtem belőle, hogy odaadhassam minden érzésemet, minden szeretetemet Neked. Lehet, hogy ez nem tűnik nagy vagy nehéz dolognak, de hidd el, rettenetes volt fenekestül felforgatni az addigi megszokott érzéketlen kis világomat, és kényszerítenem magam olyan dolgokra, ami ellen minden egyes porcikám menekülni próbált, de legbelül tudtam, hogy egy csodás dolog vár rám, ha ez sikerült. És ez a csoda nem más volt, mint Te magad, a lényed. Embert, állatot, sőt még az életemet sem szerettem ennyire, mint Téged. Amikor még anno, felhőtlenül, boldogan és teljes nyugalommal mondhattam neked azt, hogy szeretlek, és kissé mókázva, de teljesen komolyan gondolva azt mondtam, hogy ha bármi bajod lenne, nem lennék rest még csontvelőt is adni, holott tudom, hogy rettentő fájdalmas dolog, de érted bármilyen fájdalmat képes vagyok elviselni, teljesen komolyan mondtam, és a mai napig megtenném. A szívemet viszont sajnos nem tudnám odaadni, hiszen az már nálad van.. Illetve neked adtam, és te feltetted a polcodra, ahol most ott porosodik egymagában, várva, hogy megtaláld, és újra meglásd benne az esélyt.
Kérlek, értsd meg, hogy nekem nem megy olyan gyorsan az, mint neked. Újra kell még építenem magam, a lelki világom, és addig rémes látni vagy belegondolni, hogy más ölel, pedig én ténylegesen mindent megtennék érted. Hogy akár egy napra is, de újra érezhessem a szeretetedet... Te lettél az én drogom. Ha kéne, simán átrohannék hozzád, tűző napon, esőben, szélben, viharban, hóban, földrengés közben, bármikor.. megpakolva, mint egy málhás szamár, nehéz súlyokkal, megállás nélkül.. Pedig tudható rólam, hogy egy sulikört alig bírok lefutni fulladás nélkül.. De Érted, még a maratont is lefutnám, hiszen a szemem előtt lebegne A cél.. Végig az járna a fejembe, hogy mennyire megörülsz, ha meglátsz, az az őszinte gyermeki mosoly megjelenne arcodon, amit annyira szeretek, mély barna tekinteted, amibe beleszerettem, csak úgy csillogna a boldogságtól. És az, hogy ezt én idézném elő, mindennél nagyobb erőt adna nekem.
Ha egyszer unatkozol, úgyis elolvasod majd.. Legalább így megtudod, mit is érzek pontosan, ha már találkozni, és rendesen szemtől szembe beszélni nem tudunk.. Remélem, megérted, hogy ilyen érzelmekkel, nekem nehéz felejtenem, netalán nem megsértődnöm, ha rám se nézel, pedig nem vesztünk össze..
2 végletben tudok hinni, reménykedni. Az egyik, hogy a te nézőpontod változik, és egy számunkra teljesen tökéletes utópiát hozhatunk létre magunknak, a másik pedig, hogy sikerül végre akárcsak egy szemernyit is felejtenem, vagy ha nem is felejteni, de picit csillapítani égető szerelmemet..
Hihetetlen érzelgős, csöpögős, és szerelmetesen gusztustalan lett, de ezt érzem, nem fogok hazudni.!
4 zsepi mialatt ezt írtam.. nem olyan vészes teljesítmény... :')
Tudd, hogy szeretlek, és akármi történjék, rám számíthatsz! Az élet bármelyik szakaszában! Ha már .dolgozó, családos emberek leszünk, rám akkor is számíthatsz, hiszen neked köszönhetem, hogy érzelmileg így megváltoztam. Néha mondjuk nem tudom, hogy ez jó-e vagy inkább rossz, de ha az átlagot nézem, örülök neki.:)

chibikee.