Igencsak sok minden történt az utóbbi egy hónapban.. Annyi. hogy mindenre tuti nem emlékszem.. Vagyis, csak nem jutnak eszembe.
Folyik az élet, a napok valósággal rohannak, és szinte hihetetlen, hogy máris itt a világvége :OO Na jó, félre a viccel, tényleg furcsa hogy ilyen sebesen megy az idő..
Minden év elején belegondolok, hogy vajon ez az év is ilyen hamar el fog telni? És minden év végén konstatálom, hogy bizony, így volt. Belegondolok, hogy egy éve hol tartott az életem, aztán megnézem, hogy most hol tart. Visszaemlékszem, hogy mik voltak rám nagy hatással, és mik változtatták meg gyökerestül földi létem.
Az idei év az egyik legkülönösebb, legmeghatározóbb. Megedzett, megmutatta, hogy az emberek milyenek is valójában. A rossz, és a jó oldalukat egyaránt. Megláttam, miként lesz a "barátból" ellenség, és miként lesz ismeretlenből rövid idő alatt jó barát. Megtapasztaltam az emberi rosszindulatúságot, ugyanakkor a nagylelkűséget, és az igaz szeretetet, amely nem vár fizetséget, úgy fogad el, ahogy vagy.
Ha megkérdeznék, mi változott bennem leginkább, talán azt mondanám, nem vagyok már olyan naiv, mint egy éve. Tavaly decemberben még úgy gondoltam, semmi rossz nem jöhet, minden marad az eddigi megszokott idilli tényállásban, és boldogan élek, míg meg nem halok. Elvakult lettem volna? Igen, minden bizonnyal. De hát a rózsaszín köd, és a vég tapasztalatának hiánya nem engedett másképp gondolni.
"Úgyis vége lesz egyszer.." mondta ezt Vera, és én bőszen állítottam az ellenkezőjét, hogy ez velem nem történhet meg, örökké így marad. De igaza volt, vége lett, és szenvedtem. Nem testileg, lelkileg. Annyit, mint még soha. De ezen is túl vagyok. Erősebbé és tapasztaltabbá tett, és tulajdonképpen ezért köszönet jár az életnek. Mindent tudni kell értékelni, meglátni a jót a dolgokban. Akkor és ott persze nem láttam benne semmi jót, szörnyű volt. Ám visszagondolva jót tett. Jobban megismertem magam, és a világot.
Kb. 5 hónap kellett, hogy a nehezén túl legyek, és ne gondoljak sóvárogva a régi időkre. 5 hónapig kerestem a válaszokat a miértekre, majd szépen lassan megértettem a dolgokat. Pontosabban fel tudtam már őket fogni.
A következő 1-2 hónapban már ténylegesen "tisztának" mondhattam magam, már nevetni tudtam a dolgokon, azon, hogy én hogy viselkedtem, és azon is ahogy mások. Persze visszagondoltam néha néha a régi időkre, de egyből ráeszméltem, hogy a jelenben kell élnem, nem a múltban.
Aztán jött az áttörés. Egyetlen mondat, ami ráébresztett a valóságra. Ezért nagyon nagy köszönet Daninak, hisz nélküle ez a mondat nem ért volna el hozzám. "ez az első feladatod, hogy amire nincs szükséged, azt kidobod innen". És ebben van a lényeg. Nekem nincs szükségem rá, nem függök tőle már rég. Előtte is élni tudtam, utána is képes leszek rá. Igazából ezt eddig is tudtam, csak még nem fogalmazódott meg bennem ilyen konkrétan. Amint ez rögzült, felszabadultam.
Megfigyeltem, hogy nagyjából azóta nem nevetek, hanem kacagok, és ez hihetetlen jó :)
Tehát gyógyultnak számítok!:D
Nagyjából ez volt az idei évem legmeghatározóbb eseménysorozata, aminek van jó és rossz oldala is, de az biztos, hogy több lettem tőle. :)
Tehát ezt az évet összességében pozitívan lehet zárni.
És 2013. január elsején ismét meg fog bennem fogalmazódni a kérdés.
Ez az év is ilyen hamar elszáll majd..?
és a szám, ami ma a fejemben jáár :)
valamint az, amelyik általában a fejemben jár :)♥
chibikee.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése